Ma 2017. augusztus 21., hétfő, Sámuel és Hajna napja van. Holnap Menyhért és Mirjam napja lesz.

Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013 Nyomtatás Cikk ajanlasa
Egyesület - Egyesületi tagság
Írta: Becker Konstancia   
2013. június 11. kedd, 21:53

Tavaly októberben meghívást kaptunk Szirtl Gyuri klubtagunktól, hogy pünkösdkor vegyünk részt a X. jubileumi Rajkai Hármas határ-menti veterántalálkozón rajkai Aranykárász kempingben.

A Hármas határ-menti veterántalálkozón való részvétel klubunkban már hagyomány (korábbi beszámoló | képek), így örömmel vettük a meghívást és a megújult kempingben található faházakban felajánlott ingyenes szállást is.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


A fórumon olvashattunk a találkozó részletes programjairól, és nagyon készültünk a többnapos rendezvényre, bár kicsit tartottunk a szokásos rajkai időjárástól, vagyis inkább özönvízszerű esőtől.

Több mint féléves készülődés után végre elérkezett a várva várt hétvége. Készültünk nagyon, elolvastuk az összes korábbi jó tanácsot, és pénteken ki délután, ki este, ki szombat reggel, teljesen megrakodva megérkeztünk a kempingbe, ahol klubtársaink, ill. más veteránautó szerelmesek köszöntöttek bennünket.

A péntek este a szálláshely elfoglalásával, sztorizgatással, halászlé és babgulyás fogyasztásával telt, az egyesületünk a teraszon külön elszeparált helyiséget kapott, amit utólag is köszönünk tagtársunknak, nagyon jó ötlet volt, hiszen együtt lehettünk, kicsit klubéletet is élhettünk, zárt helyre menekülhettünk a „szokásos” zivatar elöl.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


Szombaton reggel kilenc órakor rövid köszöntő és megnyitó után verőfényes napsütésben indultunk az Ausztriai Petronel – be Carnuntum nevű római kori települést bemutató kiállítás megtekintésére (www.carnuntum.co.at).

Konvojban utaztunk, térképet minden résztvevő kapott, ha esetleg lemaradna valaki, tudja az útvonalat. A program kb. 2 órás volt, több csoportra osztottak bennünket, ki-ki más idegenvezetővel, hivatalos tolmáccsal vagy tolmácsolni beugrott tagtársunk előadásában hallgathatta és tekinthette meg a római kori település maradványait felsorakoztató kiállítást, amely nagyon érdekes volt, különösen a hajdani település mérete és a padlófűtés, a fürdők.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013 Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013 Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


Következő úti célunk Mosonmagyaróvár, ahol a tavalyi évben adták át a FUTURA interaktív természettudományos élményközpontot (www.futuramoson.hu). Az igazgató úr meghívására díjmentesen látogathattuk meg a kiállítást, ahol kicsik és nagyok is garantáltan jól érezték magukat.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


Nem láttam még ennyi meglett férfiembert cikázni a különféle érdekességek, ügyességi játékok között. A hölgyek a vége felé a kávézót is megtalálták, így aztán kerek lett a világ.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013 Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


A kempingbe délután értünk vissza, kifújtuk magunkat, és nekiláttunk az előre eltervezett pacalpörkölt megfőzésének. Recept: végy pár doboz konzerv pacalt, javítsd fel bográcsban és jóízűen edd meg. Természetesen a többieknek is felkínált a kemping vezetője, Szirtl Gyuri vacsorázási lehetőséget: sült malac igazi szabad tűzön sütve, nyárson sült keszeg a már megszokott módon, halászlé igazi szigetközi stílusban, babgulyás fehér babbal és marhahússal várta a találkozón résztvevő veteránost.

A szervezők vacsora után baráti beszélgetésekre invitáltak mindenkit, amelybe egy kis sörözés is belefért! A teraszon ismét régi zenékkel készültek a táncos lábúaknak, és a régebbi találkozók fényképeiből adtak ízelítőt az elmúlt tíz év rajkai történéseiből.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013 Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


Laci bácsi táncos lábai méltón képviselték klubunkat a táncos forgatagban, a többiek inkább csak szemlélődtek, és az est vége felé megbátorodva pattantak ki a táncparkettre. A tartalmasan eltöltött nap után megfáradva vackoltuk be magunkat a faházak ágyaiba.

A vasárnap a készülődés, pakolódás, csendes beszélgetések, sztorizgatások napja volt, levezetésként még főztünk egy hígabb paprikás krumplit, megvártuk egy később befutó tagtársunkat, megebédeltünk, készítettünk egy csoportképet és mindenki indult is hazafelé.


Hegy megy Mohamedhez túra Rajka 2013


Az eseményről készült képeket Hajsz Tibi galériájában nézhetitek meg, illetve a fórumban olvashatók további elérhetőségek.

Nagyon jól éreztük magunkat! Kedves Gyuri, ezúton köszönjük a rendezést, és ha meghívást kapunk, jövőre is ellátogatunk a kempingbe és a rendezvényre!



Gelencsérné Becker Konstancia
Conni127 klubtag
 
Goór Zsolt autószerelő műhelye (Nagykanizsa)
Teljeskörű személy- és tehergépjármű szerviz, diesel specialista

Klasszikus Olasz Autók Egyesülete © 2012 | Impresszum | Jogi nyilatkozat

 

Akikre büszkék vagyunk

Régi családi fotóink

Régi versenyek

Behavazva